Audi TT 25

Audi TT – Búcsúzik az ikon

25 év után Győrben lezárult egy korszak, és ezzel a modern autógyártásban is véget ért egy fejezet: befejeződött az Audi TT gyártása. Több mint 650 ezer darab készült az ikonikus modellből, amely Japántól az Egyesült Államokig a világ minden szegletébe elvitte a márka és a győri vállalat jó hírét. És bár senki és semmi nem pótolhatatlan, azért meg merjük kockáztatni: még egy ilyen egyedülálló modell nem lesz az autógyártás történetében. Nézzük, melyek voltak az Audi Hungaria „hungarikumának” meghatározó momentumai, és mit jelentett azoknak, akik szinte a teljes életútját testközelből kísérték végig.

A bázis

01

Érdemes messzebbről nekifutni a TT históriájának, hiszen ahhoz, hogy autó legyen, kell egy gyár is. Az AUDI AG és a magyar kormány 1993-ban írta alá azt a szerződést, amely lehetővé tette, hogy megkezdődjön a győri beruházás, és megszülessen Magyarország legmodernebb gyártóüzeme. Az 1994-ben átadott üzemben kezdetben még csak motorokat gyártottak a Németországban készülő autókba, de ez nem sokáig maradt így. A győriek felkészültségét, tudását és lelkesedését látva megszületett a döntés: az Audi egy komplett modell gyártását telepíti a nyugat-magyarországi városba. Ez a modell lett az Audi TT.

Koncepcióból közönségkedvenc

A szélesebb közönség is megismeri az addig féltve őrzött fejlesztés eredményét: 1995-ben a Frankfurti, majd a Tokiói Autószalonon a szakmának és az érdeklődő látogatóknak is bemutatkozik az Audi TT koncepció. Mindenki döbbenten áll a látvány előtt: az Auditól szokatlan, mégsem idegen, teljesen egyedi formavilág és az autó lenyűgözően kompakt mivolta szótlan ámulatba ejti a TT szemlélőit. A szakmabeliek azt kérdezhették magukban, ez miért nem nekik jutott eszükbe, míg a leendő tulajdonosokat az foglalkoztatta, mikortól lehet hozzájutni az egyedi megjelenésű sportautóhoz. Nos, 1998-ban megkezdődött az Audi TT sorozatgyártása. Ahogy a közép-európai gyár, úgy az ott gyártott autó is unikális volt. Kezdetben az AUDI AG-val való egyedülálló gyártási kooperáció eredményeként vonaton érkeztek Ingolstadtból Győrbe a TT-k lakkozott karosszériái, melyekből a győri munkatársak szerelték össze a kész autókat. A vevők pedig imádták. Vitték, mint a cukrot a világ minden tájára, és ezzel kezdetét vette a TT sikertörténete. Győrből a világnak!

02

KALÁNYOS JÁNOS

Jánosnak 1998-tól 2004-ig villamos karbantartóként volt köze a gyártáshoz, majd 2011-ben kapcsolódott be újra a harmadik generációs TT gyártási folyamatába.

1998-ban a TT igazi különlegesség volt a szocialista autókhoz szokott szemnek: újak és látványosak voltak a gömbölyű formák, nem beszélve az autók műszaki tartalmáról. Emlékszem rá, mennyire csodálta mindenki az első autót, amit összeraktunk. Büszkék voltunk rá, hogy Magyarországon készülhet egy ilyen autó, és mindenki a magáénak érezte, függetlenül attól, hogy a gyártás melyik szakaszában tette hozzá a részét.“

János Kalányos
03

Romulus és a Bauhaus

A kultúrtörténeti összefoglalókban Róma egyik alapítója és a 20. század egyik nagy hatású képzőművészeti irányzata között mintegy 2600 évnyi a távolság, az Audi TT esetében azonban egymás mellett is állhatnának egy fényképen – már ha egy képzőművészeti fogalom modellt tudna állni… De a lényeg: a TT-fejlesztés kezdetén a formatervező, Freeman Thomas a 20. század elején kibontakozó, számos magyar vonatkozással (Breuer Marcell, Moholy-Nagy László és társaik) bíró formatervezési irányzatot, a Bauhaust tette meg origónak. Emellett felismerhetőek voltak a korai Man-szigeti Tourist Trophykon (innen a kétbetűs elnevezés) diadalmaskodó DKW és NSU elődmodellek vonásai is. A belső kialakításért pedig Romulus Rost volt felelős. E páros munkájának köszönhetően a TT formavilága valami egészen újat hozott nemcsak az Audi 1990-es évek elején elindított formanyelvi változásába, de általában az autó-, szűkebb optikán nézve pedig a sportautógyártásba.

Forma és funkció

1998-ban minden az Audi TT Coupéval kezdődött, e modell sikere ágyazott meg a folytatásnak. Ami nem sokat váratott magára, hiszen már 1999-ben megkezdődött a vászontetős Roadster gyártása is. Majd 2006-ban kezdetét vette az Audi TT már Walter de’Silva jegyezte második generációjának gyártása, miközben a TT modellkínálata egyre bővült. A vevők igényei olyannyira egybeestek az Audi elképzeléseivel, hogy sorra jöttek a nagyszerű sportautó még sportosabb, Coupé és Roadster kivitelben is elérhető változatai: a TTS, majd 2009-től a TT RS csúcsmodell, melybe a legendás, szintén Győrben készülő öthengeres motor került. Végül 2014-ben rajtolt el a harmadik generáció gyártása Győrben, immár teljes gyártási mélységben a 2013-ban nyitott járműgyárban. Elmondható tehát, hogy a gyár kapacitását és technológiáját tekintve is együtt fejlődött az Audival, így lett a világ egyik legkorszerűbb gyártóüzeme.

04
05

A Coupé, a Roadster és a többiek - generációkon át

1998-ban minden az Audi TT Coupéval kezdődött, e modell sikere ágyazott meg a folytatásnak. Ami nem sokat váratott magára, hiszen már 1999-ben megkezdődött a vászontetős Roadster gyártása is. Majd 2006-ban kezdetét vette az Audi TT már Walter de’Silva jegyezte második generációjának gyártása, miközben a TT modellkínálata egyre bővült. A vevők igényei olyannyira egybeestek az Audi elképzeléseivel, hogy sorra jöttek a nagyszerű sportautó még sportosabb, Coupé és Roadster kivitelben is elérhető változatai: a TTS, majd 2009-től a TT RS csúcsmodell, melybe a legendás, szintén Győrben készülő öthengeres motor került. Végül 2014-ben rajtolt el a harmadik generáció gyártása Győrben, immár teljes gyártási mélységben a 2013-ban nyitott járműgyárban. Elmondható tehát, hogy a gyár kapacitását és technológiáját tekintve is együtt fejlődött az Audival, így lett a világ egyik legkorszerűbb gyártóüzeme.

SZABÓNÉ CSETE MÓNIKA

A TT teljes negyed évszázadát végigkísérő Mónika jelenleg a minőségbiztosítás területén dolgozik, kedvenc típusa a TT Roadster.

Az első női munkavállalók egyikeként kerültem a gyártósorra. Hálás vagyok, hogy így alakult. A műszerfal-összeszerelő részlegen kezdtem, és tanúja lehettem annak, ahogy kinövi magát a modell. Huszonöt évvel ezelőtt nem futkostak a magyar utakon a TT-hez hasonló autók, így magával ragadta az embert az érzés, hogy valami különlegesnek az előállításában vesz részt. Ha a jövőben meglátunk, mondjuk, egy Roadstert az utakon, arra gondolhatunk: ebben a mi kezünk munkája is benne van."

Mónika Csete Szabóné

Hihetetlen számok

Senkit sem fogunk köbcentikkel, lóerőkkel és kilowattokkal terhelni, hiszen vannak ennél sokkal izgalmasabb számaink is. Például gondolták volna, hogy az első generációs TT-ből 269 498 darab, míg a második generációs modellből 241 276 készült? De a harmadik széria sem vallott szégyent, melyből több mint 145 ezer gördült le a gyártósorról. Az ikonikus sportautóval a világ minden táján találkozhatunk, hiszen nem csupán Európa összes országába jutott el, de roppant népszerű lett az Egyesült Államokban és Japánban is.

06
07

Audi TT 20 és 25 special edition

Most a 25. évfordulót ünnepeljük, ám az Audi és Győr a 20. születésnapnak is megadta a módját, méghozzá egy korlátozott darabszámban és meghatározott specifikációban elérhető ünnepi kiadás formájában. A 999 darab Nanoszürke metál és Nyílszürke gyöngyház fényezésű Audi TT megkapta a márka mára szinte védjeggyé vált OLED hátsó lámpáit, az utastérben pedig S sportülések és sárga kontrasztárnyalatú díszvarrással szegett mokaszinbarna bőrkárpit fogadta az utasokat. És ha már egybeesik a győri gyár 30. és az Audi TT 25. születésnapja, akkor jár a közös ajándék a gyártól a márka és az ikonikus modell rajongóinak: az Audi ugyanis a TT RS Coupé iconic edition névre keresztelt limitált szériával köszöntötte a kettős jubileumot. A modellből mindösszesen 100 darab készül – természetesen az Audi Hungariánál, Győrben. Hol máshol?

Audi Hungaria 2.0

Az élet az utolsó TT elkészítése után sem áll meg Győrben, sőt! 2024-től megkezdődik egy új márka első modellje, a CUPRA Terramar gyártása, míg novemberben elindult az új elektromos motorgeneráció sorozatgyártása a Prémium Elektromos Platform (Premium Platform Electric, PPE) számára, mely az Audi Q6 e-tron modellsorozatot hozza mozgásba. Ugyancsak novemberben elkészült az 500 000. győri elektromotor is. Az Audi Hungaria a Volkswagen Konszern egyik zászlóshajójaként halad előre, ahogy mindig is tette, hogy a jövőben is aktív formálója legyen az autóipar fejlődésének.

08

Bye-Bye, TT!

A stílusikon öröksége

Zakariás Fruzsina, az Audi magyarországi márkaigazgatója a kezdetektől rajongója volt a TT-nek. Meglátása szerint a modellnek ugyanúgy kiemelkedő szerepe van a győri gyár növekedésében és sikerében, mint általában az autógyártás trendjének alakulásában. A TT ikonikusságának mibenlétét vele és az Audi felnijeit tervező Dániel Tündével igyekeztünk megfejteni.

AUDI: Huszonöt év után véget ért Győrben az Audi TT gyártása, az utolsó modell már le is gördült a gyártósorról. Valóban ikon, valóban forradalmi a modell, amitől most búcsúzunk?

Dániel Tünde: Én személy szerint a TT-t az Audi történetének egyik legikonikusabb formatervének tartom, amely messzemenően kitűnik az Audi palettájából. Mérföldkőnek számít, mert már újonnan, szinte azonnal legendává vált.

Zakariás Fruzsina: Egyetértek Tündével, a TT valóban egy ikon. Már csak azért is, mert amikor 25 éve elindult a maga útján, mind a formavilágát, mind a méreteit tekintve unikálisnak számított. Ékszer volt az Audi modellek között, a TT-ben ugyanis összesűrítve került bele mindaz, amit a márkáról el lehet mondani: sportosság, dinamizmus, quattro összkerékhajtás és technikai orientáltság.

AUDI: Mit jelent önöknek az Audi TT dizájnja?

Tünde: A TT egy minimalista, letisztult formavilágot követő modell. Az áramvonalas, gömbölyded és lekerekített formák az Avus koncepcióautó nyomát követik, amellyel a tervező már korábban megidézte a márka versenypályákon aratott sikerekben gazdag múltját.

AUDI: Volt, hogy inspirációt is adott a munkája során?

Tünde: Igen, sokszor merítettem belőle, mert olyan formajegyei vannak, amelyek az Audi esszenciáját fogalmazzák meg. Ezek a karakteres elemek mindig segítenek visszanyúlni a márka gyökereihez.

AUDI: Melyik generációt tartják a legmeghatározóbbnak?

Tünde: Én mindenképp az elsőt, mert ez testesíti meg leginkább az eredeti üzenetet, vagyis azt, hogy egy versenyautóban ülünk. A szinte nyers, szegecses karosszériaillesztéseket idéző exteriőr és a belső dizájn is ebben a szellemben készült. Majd amint beleülünk, azt érezhetjük, hogy egy igazi cockpit vesz körül bennünket.

Fruzsina: A legtöbbet a második generációs modellből adtunk el itthon, 204-et, míg az első és a harmadik generációból 161, illetve 143 fogyott. De Tündéhez hasonlóan szerintem is az első generációs TT az, amelyik a legmélyebb nyomot hagyja nemcsak az Audi, hanem általában a sportautógyártás történetében. És bár a TT nem az az autó volt, amit tömegesen értékesítettünk Magyarországon, a hazai TT Klub léte és népes tagsága bizonyítja, hogy a TT az Audi márkához való kötődés nagyon szimbolikus darabja lett.

AUDI: Fruzsina, márkaigazgatóként van esetleg különleges emléke a TT-ről?

Fruzsina: Hogyne lenne! Amikor kiderült, hogy idén véget ér a TT gyártása, rögtön jeleztem, hogy az utolsó darabot szeretnénk megtartani. Csakhogy az utolsó darab minden modellből az ingolstadti múzeumba kerül. Rendben, menjen az utolsó Coupé a múzeumba, de akkor maradjon itt az utolsó Roadster. Csakhogy addigra már elfogyott a magyar piacra szánt kvóta. Nem akartuk azonban ennyiben hagyni, és az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja, Les Zoltán segítségével sikerült elérnünk, hogy öt percre még egyszer megnyissák a kvótákat, és villámgyorsan regisztráltunk még egy legutolsó Audi TT Roadstert, amivel egyébként jótékonysági célokat szeretnénk majd megvalósítani.

AUDI: Milyen örökséget hagy maga után a TT az Audi életében?

Fruzsina: A győri perspektíván túl, globálisan nézve a márkát, a legfontosabb örökséget talán az Audi e-tron GT-ben látjuk viszont. Természetesen nagyon más a két modell, de ha a fejlődést nézzük, ami a márka DNS-ének legfontosabb része, akkor azt mondhatjuk, hogy méltó utódja lett a TT-nek egy igazi új generációs sportautó formájában.

Zoltán Les

„Amikor egy ajtó bezárul, kinyílik egy új: erről szólt számunkra a 2023-as év, hiszen fájó búcsút vettünk ikonikus TT-modellünktől, ugyanakkor a sikeres felkészülést követően legördültek az első előszériás CUPRA Terramar modellek a gyártósorunkról. Járműgyártásunkban rekorderedményt értünk el, soha annyi autó, valamint az Audi Konszern csúcsmodelljei számára gyártott karosszériaelem nem készült Győrben, mint a tavalyi évben. Büszke vagyok munkatársaimra, köszönöm nagyszerű teljesítményüket! Immár 25 éve szenvedéllyel gyártjuk autóinkat, amelyek vevők millióit lelkesítik világszerte. Köszönjük neked, TT, ezt a negyed évszázadot! CUPRA Terramar, alig várjuk, hogy megmutathassunk a világnak!“

Les Zoltán
Igazgatósági tag, Járműgyártás

Fotózás az utolsó TT-vel